joomla templates top joomla templates template joomla

BBTE Gyergyó (2010-2015)

Önkéntes hét a Caritasnál

on . Beküldve: BBTE Gyergyó

Május 9 és 15-e között szervezte meg a Caritas az Önkéntesség Hetét. A rendezvény Magyarországon már hagyományosnak tekinthető, Gyergyószentmiklóson először idén került sor rá. A rendezvény célja az önkéntes munka népszerűsítése, valamint tudatosítása a helyi közösségben.


onk.plakatA hét folyamán különböző tevékenységek voltak, civil szervezeti kerekasztal, előadások, karitatív gyűjtés, önkéntes tevékenységek maratonja, családi nap, kirándulás, szentmise.

Mi elsősorban a civil szervezeti kerekasztal rendezvényen voltunk érdekeltek. A kerekasztal megbeszélésen és ötletbörzén különböző helyi szociális civil szervezetek képviselői valamint a Caritas önkéntesei vettek részt. A beszélgetés során a résztvevők bemutatkozása után az egyes szervezetek bemutatták tevékenységüket, valamint arról beszéltek, hogy milyen munkára, milyen formában lenne szükségük önkéntesekre. Ezen kívül ötleteltünk arról is, hogy milyen szociális programokra lenne még igény a városban, hol tudnának az önkéntesek bekapcsolódni a nehézségek orvoslásába.

A beszélgetés, találkozás egyik nagy pozitívuma az volt, hogy a helyzetek megbeszélésekor felmerülő nehézségekre a résztvevő szervezetek és önkéntesek egymásnak tudtak segítséget felajánlani, számos ötlet merült fel.

A találkozónak volt egy erős nosztalgikus hangulata, mivel Molnár Judith moderátor bemutatott néhány olyan dokumentumot, amely a gyergyói civil mozgalmi élet régmúltjából, az 1990-es évek közepéről származik. Azon jelenlévő személyek, akik már akkoriban is a civil mozgalomban tevékenykedtek újabb és újabb történeteket tudtak feleleveníteni az elmúlt időszakból. Ezt a történelemidézést szinte minden jelenlévő hasznosnak találta, hiszen a fiatal önkéntesek nagyon sok új információt hallhattak, jobban megértették és átélhették a civil mozgalmiság lényegi vonásait.

A találkozón mi két fontos szerepben vettünk részt:

  • Egyrészt arra figyeltünk, hogy milyen önkéntesszükséglete van a helyi szociális szervezeteknek? Hogyan tud majd a BBTE szociális képzése segíteni, önkénteseket, szakmai gyakorlatozókat közvetíteni ezen szervezeteknek?
  • Másrészt a Civil-Gyergyó.ro portál működtetőjeként, valamint WebMűhelyünk, WebKlubunk működtetése által szerettük volna felajánlani segítségünket a helyi szervezeteknek abban, hogy a különböző tevékenységeikhez, a civil- és szociális háló megerősödéséhez, internetes támogatást nyújtsunk.

A találkozót nagyon sikeresnek értékelték a résztvevők, amint elkészülnek az összefoglaló anyagok a találkozóról, mi is közölni fogjuk ezeket, és az elkövetkező fejlesztési terveket.

Küldetésünk

A „MŰHELY" Egyesület alapvető célja, hogy elősegítse a Gyergyói térség helyi közösségeinek társadalmi-gazdasági fejlődését a fenntartható fejlődés elvei alapján. Ennek érdekében a szociális, gazdasági, turisztikai, környezetvédelmi, oktatási, ifjúsági és sport valamint civil-szervezeti téren valósít meg tevékenységeket.

Kapcsolat

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu