joomla templates top joomla templates template joomla

Playback Theater (2013-2015)

Szakács Zsuzsa: Playback Theater képzés Budapesten

on . Beküldve: Playback Theater

szzs 1292Nem ez volt az első alkalom amikor a Playback színházi technikákkal találkoztam, de ez volt az első eset, hogy a módszer alkalmazott felhasználási módjainak egyikébe bepillantást nyerhettem.

A képzők célja az volt, hogy egy hét alatt alapszinten bár, de felkészítsenek bennünket arra, hogy az aszódi javítóintézet fiataljainak egy 4 órás műhelymunka keretén belül megmutassuk ezt az improvizáción alapuló módszert. Jelentem sikerült, kedvet kaptak, sőt visszavárnak bennünket illetve a módszert!

A képzés felépítését tekintve nagyon harmónikus, szép ívű volt.
Két napon keresztül csak alapoztunk a későbbi elemekre. Ez alatt az idő alatt csapattá váltunk, ellazítottuk a testünket, a mozgásunkat és megtanultunk párban dolgozni. Ez később nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen a playback módszer alapja, hogy használod a tested, a hangod, a mimikád illetve gyakran párban improvizálsz.
A harmadiktól az ötödik napig a módszerspecifikus elemek közül sajátítottunk el néhányat. Külön ki kell emelnem, hogy olyannyira játékos módon tanultunk mindent, hogy észre sem vettük és már javában gyakoroltuk a legnehezebb elemeket.

szzs 1394Volt egy napunk ami teljes egészében arról szólt, hogy kiscsoportokban előkészítsük az aszódi fiatalokkal való munkánkat. Minden kiscsoport kapott egy tapasztalt vezetőt maga mellé, de ők törekedtek arra, hogy lehetővé tegyék a csoporttagok egyéni kibontakozását.

Végig azt éreztem, hogy profi munkával állok szemben. A tréning szerkezete tökéletesen szolgálta a kitűzött célokat.

Utolsó együtt töltött napunkon kapcsolati illetve szakmai kapcsolati hálók építésének lehetőségeit vizsgáltuk meg.
Úgy találtuk, van még lehetőség ebben a csoportban és ebben a módszerben.
Ki tudja, lehet a következő képzést már mi szervezzük! :)

Köszönöm, hogy ott lehettem! Hálás vagyok az ott tanultakért, hiszen olyannyira gyakorlatias volt, hogy a mindennapi munkámban bármikor fel tudom használni. Hálás vagyok a képzés hangulatáért és temészetesen a személyes fejlődési lehetőségért.:)

Szakács Zsuzsa

Küldetésünk

A „MŰHELY" Egyesület alapvető célja, hogy elősegítse a Gyergyói térség helyi közösségeinek társadalmi-gazdasági fejlődését a fenntartható fejlődés elvei alapján. Ennek érdekében a szociális, gazdasági, turisztikai, környezetvédelmi, oktatási, ifjúsági és sport valamint civil-szervezeti téren valósít meg tevékenységeket.

Kapcsolat

535500 Gyergyószentmiklós,
Bucsin negyed 12/B/32
Tel: 0740.05.36.04
e-mail: office@muhely.eu